Gyermekvédelmi szakszolgáltatók találkozója

2010 május 26-27-én szakszolgálatunk szervezte meg

a GYESZE Gyermekvédelmi Szakszolgáltatók Szakmai Egyesületének

találkozóját a debreceni Postás Üdülőben.

 

 

Látogatás nevelőszülőnknél

Anyák napjára

 

Boldog Anyák napját minden Anyának, Nevelőanyának, "öleljétek körbe aggódó szeretettel a Földet, jusson virágzó mosolyotokból minden embernek"!

 

 


ANYÁM

Ajándékul adott téged az Isten,
Ahogy földnek adta a napot;
Aranynál is drágább vagy nékem,
Az Úrnak érted hálát adok.

Nyári tűzben vagy a fagyos télben,
Nyomodban mindig virág fakad:
Nyugalmat találok közeledben,
Nyereség nekem minden szavad.

Áldom Istent érted éjjel-nappal,
Áldozatot nem felejtem el;
Átadom most e pár virágszállal,
Átadom, mit szó sem mondhat el.

Messze sodorhat tőled az élet,
Mégis mindig gondolok reád;
Magammal hordom szent örökséged,
Megőrizem arcod mosolyát.
                             

Gerzsenyi László

  http://viagrabuynow.com

 

 

ARANYKAPU

Én is játsztam, énekeltem ezelőtt sok évvel,
sok kis rézcsengettyű-hangú falu-gyermekével.
Kerti gyepen, temetőben, láncba-fogva játsztam
- temetővel szemben laktunk, faluvégi házban -,
csilingelt a temetőkert, csilingelt a kertünk,
dolgos anyám csak hallgatta, ahogy énekeltünk,
ahogy a sok rézcsengettyű dalosan szavalta:
Nyitva van az - aranykapu - menjetek be - rajta.

Aranykaput dolgos anyám gyermekül se látott,
mindig sűrű fellegen át látta a világot.
Csak a sors villáma lobbant hangos csattanással,
csak a gond kapui nyíltak vascsikordulással.
Néha mégis szelídebb fény villant meg az álmán,
hitte, hogy a ködökön túl aranykapu vár rám,
s gond-kapuit meseszóval, dalokkal takarta:
Nyitva van az - aranykapu - menjetek be - rajta.

Most a dombon, Rózsadombon, aranykapu nyílik,
aranykapu ragyogása ellátszik a sírig.
Szól a dal is, fénytelen és különös a dallam,
egyetlenegy hang dalolja, mégis ide hallom.
Föld alól szól - aki mondja, elszáradt az ajka:
Nyitva van az - aranykapu - menjetek be - rajta.

 

Áprily Lajos

 

Nagykarácsony 2009.

Kollégáimmal együtt tettük a dolgunkat a HBM-i Területei Gyermekvédelmi Szakszolgálatnál. Kerestük a legjobb örökbefogadó szülőket a gyerekeknek, szerveztük a legkalandosabb táborokat, szorgalmasan írtuk a végtelen adminisztrációval járó adatlapokat, értekeztünk, esetmegbeszéltünk, ügyintéztünk és egyszer csak észrevettük, hogy ez az év is a végéhez közeledik……..

Fogtunk egy tiszta papírlapot és csodaszép tintával, kecses betűkkel írtunk a Karácsonyi Angyalunknak. Kedves Angyalunk tudja már, hogy van itt a megyében néhány elkötelezett „gyerekvédő”, akik 500 - szakellátásban nevelkedő - gyermeknek szeretnének örömet szerezni karácsonyra. Munkát és fáradtságot sem sajnálnak, de mégis kérik az Angyal segítségét, aki eddig még mindig segített nekik.

Jöttek is az adományok, készültek az ajándékcsomagok, szerveződött a karácsonyi műsor. Elküldtük az ünnepi meghívókat, sütöttük a mézeskalácsot.

Huncut ám ez a Karácsonyi Angyal! Próbára tett bennünket! Úgy gondolta megnézi vagyunk-e elég ügyesek, tudunk-e összefogni és megoldani váratlan feladatokat. Kitalálta, hogy megváltoztatja az ünnepség helyszínét egy nappal az ünnepség előtt. Kiálltuk a próbát! Átírtuk a forgatókönyvet, telefonáltunk, e-maileztünk, tettünk - vettünk és ennek eredményeként 2009. december 15-én a Hódos Imre sportcsarnokban csendült fel a karácsonyi ének. Nyolcadik alkalommal került megrendezésre a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Nagykarácsonyi ünnepsége.

Megnyitotta ünnepségünket Szakszolgálatunk igazgatója Erdei Sándor, köszöntötte a gyerekeket a megyei közgyűlés alelnöke Kocsis Róbert, és a Jövődért Alapítvány elnöke Bodó Sándor. A gyerekek mosolyogtak, tapsoltak.

A színpad az előadók jóvoltából megtelt verssel, zenével, vidámsággal. Betlehemi misztériumjátékot láthattunk a Szeredás népi együttes jóvoltából, verset mondott medicinechaser.com Rézműves Szabina az Arany János Gyermekotthon neveltje, énekelt Jenei Dóra. Sztepptáncot táncolt a Rythm and Shoes Dance Club. Gyönyörűen énekeltek a Zenetheátrum növendékei. Nevethettünk az Arany János gyermekotthon színi előadásán. Fergeteges táncbemutatót láthattunk a Székelyhídi tánccsoporttól és meglepetésvendégünk – az Esélyek Háza támogatásával - a Fresh együttes is jól megtáncoltatta a gyerekeket.

Adományozóink jóvoltából senki nem mehetett haza ajándék nélkül.

Karácsonyi Angyalunk azt a Bibliai idézetet súgta fülünkbe, amikor elkezdtük szervezni ünnepségünket:

„Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben,

ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg,

és ahol a tolvajok sem lophatják el.

Mert ahol a kincsetek van, ott lesz a szívetek is.”

Mi ezen a napon megtaláltuk ezeket a kincseket, remélhetőleg velünk maradnak az ünnepek után is.

Karácsonyi Angyalunk ott volt karácsonyi ünnepségünkön és a szíve mosolygott. Én láttam!

 

Nyéki Barbara

gyámi gondozói tanácsadó


Pályázati siker

2008 decemberében a „Jövődért” Alapítvány sikeresen pályázott a Raiffeisen Bank által a családon kívül nevelkedő gyermekek pszichés támogatására kiírt pályázatán. Az elnyert pályázati támogatás lehetővé teszi a Hajdú-Bihar megyei TGYSZ által működtetett nevelőszülői hálózatban élő gyerekek számára különböző terápiás jellegű csoportos foglalkozások indítását.

Cikk folytatása

Offers and bonuses by SkyBet at BettingY com